Létünk alapja a biztonság, amely nélkül aligha képzelhető el jól működő közösség. Az egyénnek, és az általa alkotott valamennyi közösségnek - legyen az család, utca, település - alapvető igénye, hogy az őt körülölelő közvetlen fizikai térben, nevezetesen az épített környezetben biztonságban érezze magát. Ezt a biztonságot biztosítja a bűnözéstől való félelem hiánya, a tiszta, rendezett környék, az átlátható parkok, kivilágított, szabadidő eltöltésére alkalmas, vonzó közösségi terek, az egyértelmű közlekedési jelzések, a kiszámítható, megbízható közlekedés. Mindezek együttes megléte olyan közösségek kialakulását teszi lehetővé, amelyben az ott élők képesek felelősséget vállalni környezetükért és embertársaikért, amely alapja lehet egy magasabb életszínvonalon élő és strukturáltabban működő társadalomnak.
Egyesületünk célja nem más, mint egy új szemléletmód kialakítása, amely a forma és a szerkezet mellett megjelenő funkcionalitást új tartalommal, nevezetesen a bűnmegelőzési gondolkodással, azon belül is az egyén szerepének központba helyezésével gazdagítja.
Az Egyesület általános célkitűzése a közrend, a közbiztonság, illetve a vagyonbiztonság érdekében végzett bűn- és baleset-megelőzési, környezetvédelmi, gyermek- és ifjúságvédelmi, oktatási, kutatási, valamint tájékoztatási tevékenység végzése, szakmai tanácsadás nyújtása, a biztonságos és élhető városok és települések kialakításának elősegítése, más részről, az Egyesület speciális célkitűzése a társadalom tagjainak védelme az áldozattá és bűnelkövetővé válás megelőzése érdekében, azon belül is azon bűncselekményekre fókuszálva, amelyek az építészeti, településfejlesztési, táj- és kertépítési, forgalomtechnikai, fénytechnikai, pszichológiai és kommunikáció prevenciós módszereinek összessége által, illetve az épített környezet utólagos átalakítása, valamint az építendő tudatos tervezése és kialakítása révén csökkenhetők vagy megszüntethetők.
Az építészeti bűnmegelőzés azokra a külső tényezőkre kíván hangsúlyt fektetni, amelyek az egyént körülölelő környezetből fakadhatnak. A szemlélet egyáltalán nem új keletű, ugyanis a „környezettervezéssel a bűnmegelőzésért”, már évek óta divatos a fejlett országokban. A témakör kapcsán született elvek alkalmazásának célja, hogy akár családi házas övezetekben, akár sokemeletes bérházak esetén is az épületek közötti „foghíjtelkeket” parkosítják, illetve kidolgozott elvek, ajánlások mentén kerülnek megépítésre az ingatlanok, amely által a bűncselekmények száma csökken(het). Eredményessége abban rejlik, hogy a rendezett, kivilágított, gondozott, területhatárokat jelölő, bárki által könnyen megközelíthető, gyalogosokat kiszolgáló rehabilitált terület riasztja a bűnelkövetőt, ugyanis biztonságérzete csökken.
Az építészeti bűnmegelőzés első generációs alapelvei, úgy, mint a közösségi kontroll vagy más néven természetes felügyelet, a jogosultság természetes szabályozása, a birtokviszony jelzése, valamint a fenntartás és karbantartás is azt közvetítik, mintha a közösség tagjára nem lenne hatással az építészeti bűnmegelőzés. A közösségi kontroll vagy természetes felügyelet egyik eszköze a terület felé nyíló ablak, a jó megvilágítás, de központi eleme az olyan közösségi terek kialakítása, illetve épített környezet alkotása, amely biztosítja az utcai jelenlétet, s amely lehetővé teszi, hogy az emberek jelenléte maga legyen az elkövetés akadálya. Ehhez szükség van az összeférhető területhasználatok sokféleségére (éttermek, irodák, üzletek, lakások, közösségi és szabadidős lehetőségek), a hivatali órák végeztét követő területhasználatra, valamint a többféle funkcionalitásra. A következő fontos alapelv a jogosultság természetes szabályozása, amelynek keretében beszélhetünk szervezett módon (biztonsági őrökkel), biztonságtechnikai eszközökkel és épített vagy természetes ellenőrzés (járda, átlátható kerítés) által történő jogosultságellenőrzésről. További alapelvként jelölhetjük meg a birtokviszony jelzését, valamint a fenntartást és karbantartást. Utóbbi vonatkozásában régen bizonyított tény, hogy amennyiben egy törött ablak (broken window jelenség), egy összefirkált, elhagyottnak tűnő épület nem kerül felújításra, úgy hamarosan megjelennek a környéken a deviáns magatartástípusok. A második generációs elvek azonban teljesen más szempontokra fókuszálnak.
Az egyén és a közösség kerülnek a középpontba:
• kapacitásküszöb (az emberi lépték), amely biztosítja a
• szociális kohéziót (biztosítja a társadalom együttműködését, egymásra figyelését), melynek alapját képezik
• a társadalmi kapcsolatok (a kapcsolatok kialakulásának biztosítása), amelyek szükséglete
• a közösségi kultúrából kell fakadjon.
A kapacitás küszöb arra vonatkozik, hogy egyes területek lakosságszáma nem növelhető a végtelenségig.
Az adott élettér túlzsúfoltsága elszemélytelenedéshez, a közösség széthullásához vezet. Éppen ezért olyan léptékekben kell gondolkozni, amely még biztosítja a társadalmi kapcsolatokon alapuló szociális kohézió kialakulását, amelynek gyökere a közösségi kultúrából fakad. Azaz, környezet és közösség kölcsönösen figyel egymásra, s vállal a másikért felelősséget! Ehhez szorosan kapcsolódnak Jan Gehl Élhető városok című könyvében megfogalmazott alapelvei, mely szerint egy városnak élőnek, biztonságosnak, fenntarthatónak és egészségesnek kell lennie. Ehhez meglátása szerint nélkülözhetetlen az emberi lépték, amelyet a gyalogosok és kerékpárosok jelenléte biztosíthat.